Jelentkezési lap kitöltése
Motivációs levél
Kérdőív elsősöknek
Tanulói adatbekérő

A jelentkezésről általában

Meggyőződésünk szerint intézményünk programja sok család számára lehet vonzó, de nem feltétlen mindenki számára az. Így az óvoda vagy iskola választása, az intézmény, a gyerek és a család közötti együttműködés minden fél részéről elsősorban kompatibilitási kérdés. Olyan gyerekeket szeretnék felvenni, akik, illetve akiknek családja örömmel azonosul értékrendünkkel, pedagógiánkkal, s az együttműködéssel kapcsolatos elvárásainkkal.

A felvételi folyamat szerves része, hogy nyílt napokat tartunk: egyet ősszel, egyet tavasszal a központi felvételi előtt. Ezeken a napokon az érdeklődő szülők és gyerekek betekinthetnek az iskola életébe. Órákat látogathatnak, beszélgethetnek a vezetőséggel, találkozhatnak gyerekekkel és pedagógusokkal. A közös tájékoztatón hallhatnak az iskola zsidóságáról, pedagógia koncepciójáról, működési elveiről és gyakorlatáról.

A nyílt nap célja, hogy a családok minél sokrétűbb benyomást és ismeretet szerezzenek iskolánkról, eldönthessék, hogy tudnak-e azonosulni céljainkkal, értékrendünkkel, gyermekük és a maguk számára kívánatosnak tartják-e az itteni életet.

Az óvodánk iránt érdeklődőket folyamatosan várjuk. Időpont egyeztetés után a jelentkezőknek bemutatjuk óvodánkat, a családokat megismertetjük programunkkal.

Ha szeretné közelebbről is megismerni a Laudert, jöjjön el következő nyílt napunkra!

Dátum: 2021. november 25. csütörtök
Időpont: 17.00 óra

​2021. november 25-én, csütörtökön online nyílt napot tartunk iskolánk közép- és gimnáziumi tagozatán, elsősorban a jövőre 9/NYIT és 9. évfolyamra jelentkezők szüleinek. A részvétel regisztrációhoz kötött. https://jelentkezes.lauder.hu/hu/digitnyiltnap

Várunk minden érdeklődőt az eseményen, melynek Zoom linkjét a regisztrációnál megadott e-mail címre fogjuk elküldeni a program napjának délelőttjén.

Új iskolai jelentkezési lap beküldése
Új óvodai jelentkezési lap beküldése